Lelkiismeretemnél és - sajnos koromnál - fogva is már ott lehettem a 25-30 évvel ezelőtti Bős-Nagymaros- Kádár ellenes tüntetéseken, és részt vettem az elmúlt hetek Orbán ellenes megmozdulásain is.

A korabeli tüntetőtársaim idősebbjei közül „szerencsére” már többen nem élték meg a tegnapi Közfelháborodás Napját, így azt a szégyent sem, hogy lássák, mennyire nem tudtunk változtatni hazánk sorsán az elmúlt 25 évben! A korabeli bátor tüntetőtársaim fiatalabbjai közül többen pedig – élükön Orbán Viktorral – a rohamrendőrök százainak a sorfalai mögé bújtak remegve. Talán éppen abban az országházbeli szobában húzták meg gyáva patkányként magukat, ahol annak idején Kádár! Ki gondolta volna annak idején?        

Sajnos ma is ugyanazokat a táblákat vihetjük magunkkal, és ugyanazokat a rigmusokat skandálhatjuk, amiket 25-30 évvel ezelőtt az akkori diktatúra végnapjaiban. „Demokráciát! Diktátor! Mondjon le! Ruszkik haza! Le a korrupcióval!”

De szerencsére ma is élvezzük a nyugati liberális demokráciák rokonszenvét! Mert biztos, hogy lassú az Európai Unió, de ne legyen semmi kétségünk: Ha ma nem lennénk az Európai Unió tagjai, akkor már nem is a kádári puha, hanem a rákosi kemény diktatúra uralkodna hazánkban! Így az orbáni diktatúra csupán a gondolatainkat, az elveinket, az egyéni szabadságunkat próbálja meg a sárba tiporni. Micsoda ellentmondás! Szabadságszerető népünk diktátor hajlamú vezetői lábbal tiporják az egyéni szabadságot! Hogyan lehetünk egyéni szabadságunk nélkül szabadok, mint nemzet?

Ismét hangsúlyozom. Tüntettem a Kádár-rendszer ellen is. Megbocsájthatatlanok Kádárnak az 1956 utáni gyilkosságai! De meg merem kockáztatni. Az öregedő Kádártól talán még példát is vehetnének jelenlegi vezetőink két tekintetben. Szociális érzékenységből, és szerény életmódból!

Na, de fel a fejjel! Annyira öreg azért még nem vagyok, hogy ne éljem meg ennek a diktatúrának is a végét! 

                                                                                     Sipos László